|
Tisztelt Hölgyem/Uram,
Kedves Virtuális Látogatóink!
Sok szerettel köszöntöm Önt Kozmadombja Község honlapján.

Kozmadombja egy apró település Zala megye nyugati szélén, az Őrség és Göcsej találkozásánál. A legutóbbi választásokon megfiatalodott képviselő-testület megpróbálja a kistelepülési lét hátrányait előnnyé kovácsolni. A kistelepülés számunkra emberléptéket jelent, közvetlen beleszólást a település fejlődésének irányaiba, igazi emberi kapcsolatokat.
Településünket 1199-es iratok szerint még Cusmadomian néven jegyezték, templomát Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelték fel, innen ered a település neve mely évszázadok alatt változott, alakult a mai formára.
Szent Kozma és Damján a IV. században, Arábiában született ikerpár nagy érdeklődést tanusított a tudományok, az orvoslás iránt. Az emberek szertetét azzal nyerték el, hogy soha nem fogadtak el pénz sem a gyógyításért, sem a gyógyszerekért. Nagyon sokan tértek meg jóságuk és prédikálásuk hatására. Mivel hitük megtagadására nem tudták rávenni őket, különféle módokon próbálták megölni mindkettejüket. Végül karddal oltották ki az életüket. Konstantinápolyban épített bazilikájuk zarándokhellyé vált. A betegek a bazilikában aludtak, mert úgy tapasztalták, hogy álmukban eljön hozzájuk a két szent orvos és vagy meggyógyítja őket vagy egészen rendkívüli gyógymódot javasolnak, amelyek következtében később valóban elnyerik gyógyulásukat.
Nagy szerepet szánunk a település fejlődésében az orvos mártír ikerpárnak. Ha kíváncsi a részletekre, kalandozzon el honlapunkon, térjen vissza oldalunkra rendszeresen és látogasson el hozzánk személyesen.
Barátsággal:
Virágh Enikő
polgármester
|